2015. szeptember 30., szerda

Díjat kapni szuper jó! :) // I got an awaaaard! :)

Tudod, van olyan amikor érkezik egy jel, de persze nem veszed észre mert annyira nyilvánvaló, hogy kiveri a szemedet. Aztán még egy kis jel ugrál, hogy "hé, hahóóóó, itt vagyooook!!!"... és ma harmadszor is szembejött velem ez az elismerés: ha akartam volna sem tudom nem észrevenni. Jelesül (haha): Liebster díjat kapott a - DASH - ha úgy tetszik, szülinapi ajándékot :)

A "jelek" küldői pedig:
- Kriszti a Pitypang illetve a Retikül és ami belefér blog szerzője, csuda dolgokat készít, és olyan fotókat lő amiket messziről, félig becsukott szemmel egy üveg bor után is simán felismerek
- Erika, Az Asztalom blog szerzője akinek máig köszönöm, hogy rávett: lépjek ki kicsit az ékszerek világából és készítsek neki bútorgombokat (és nem tudom milyen "titkos" bandáról beszél...pszt :D)
- Bálint, aki egy éve elindított a blogolás rögös útján és azóta párszor imába (meg khrrrmm néha --------ba) foglaltam a nevét :) Nem mellesleg fúr, farag, csodás bútorokat készít: Nem mind lom, gyönyörű képeket kattint csak úgy és esküvőkön is

Szóval ők mind úgy gondolták (és titkon remélem, hogy Te is), hogy néha jó olvasni, látni engem és az ékszereimben megfogalmazott gondolataimat.
Amit most tennem kell a szabályok szerint:
- 10 nem köztudott dolog következik magamról
- tovább kell adnom a díjat

Sometimes you just do not recognize the signs, no matter how obvious they are. This is the reason why it took me one and a half weeks to realize that the - DASH - blog got the Liebster award (let's say it was a birthday present) :)

But some obligations also came with the award in the form of the following rules: 
- I have to share 10 not known information about myself
- I have to give the award to the bloggers I want to encourage

1. az előző lista eredetileg 6 pontból állt, úgyhogy bátran kijelenthetem: bár szeretem a szabályokat amik keretet adnak, de ha úgy logikusabb akkor rugalmasan értelmezem őket :)
2. kiskoromban öcsémmel felneveltünk egy szarkafiókát és ő lett a háziállatunk. Mivel apukám biológia tanár, így nálunk landoltak a faluban talált random állatok. Tehát volt hollónk, meggyvágónk, szarka, vadkacsa, kutya-macska minden mennyiségben, cickány, és még biztosan kihagyok párat...Gondolom nem kell mondanom, hogy mindez sokszor durelli kavarodást és helyzeteket eredményezett
3. nem szeretem a krumplistésztát (illetve szeretem csak szerintem értelmetlen étel...ne, ne kérdezd :))
4. az első randevúm helyszíne egy disznóvágás volt 6 éves koromban (falun nőttem fel, na) :D
5. néha eltűnök, úszok, havazok...nagyon (de ezt pl Bálint említette is)
6. tagja vagyok egy titkos bandá..... régen nem tudtam jól titkot tartani, de egyre jobb vagyok benne :)
7. 9-től 19 éves koromig jártam színjátszó szakkörbe, többek között ennek (és Komáromi Sanyinak) köszönhetem, hogy az vagyok aki vagyok
8. imádok enni és etetni, főzni, viszont az egyik jelöltem avokádó salátája után jöttem rá, hogy semmit nem tudok a gasztronomiáról
9. van egy szuper nagypapám aki azon kevesek közé tartozik a világon akik rövid hullámon Hold rádiózással mindegyik földrészen lévő kollégáival kommunikált
10. és a legbrutálisabb titkomat a végére hagytam: gyerekkorunkban beletörtem az öcsém fülcimpájába egy Rotring ceruza hegyét... tudom, kezelhetetlen vagyok :)

1. the above list originally had four more points, but sometimes I simply don't give a f*ck  
2. we had a magpie as a pet with my brother. My father teaches biology so basically all the animals which had been found by the children "landed" in our garden. We had a crow, a hawfinch, some wild ducks, cats and dogs, even a shrew-mouse and I guess I forgot to list all of them...of course I have funny stories about animals :)
3. I don't like "krumplistészta" ... this is a hungarian dish: pasta and boiled potato mixed (I do not like it as it makes no sense...does it? no, right? :))
4. My first date was at a pig killing (tradition in Hungary, just do a quick search on google if you have never heard about it before. The usual component of a good pig killing is minimum 10 liters or pálinka. If you have to google the pálinka too, please book your ticket to Budapest, Hungary has a lot to offer you :))
5. sometimes it's hard to find the time for writing the blog, creating the jewelries I write about, daydreaming, etc etc 
6. I'm constantly developing in keeping secrets (advanced level :))
7. I was the member of a drama group for 10 years 
8. I love buying food, preparing food, eating food, serving food, taking photos of food (what a hipster...!)...basically I love everything about food
9. My grandpa is a superhero: he is one out of a dozen people on the world who could make connection with all the continents via short-wave radio 
10. and my most hard-core secret: my brother has a pencil point in his right earlobe (I put it there "accidentally" when I was 7)...anger-management yesss :)) 

I promise I will cope with the obstacles mentioned in point 5 and will come soon with a more pleasant topic with a shiny nice jewelry ... till that try to deal with the newly given information :) 

Akinek pedig szeretnék díjat adni:
- Niki, a molnarniki oldal fényképésze, bár őt más is kiszemelte már :)
- egy friss blog, amiről biztos vagyok benne, hogy sokat hallunk még (és Era őt is említette, úgyhogy csak ismétlem magunkat): Gasztropo ... remélem a répatortáról is hallunk majd!

Én pedig a hetes pontban említettekkel dacolva igyekszem jönni hamarosan egy post-szülinapi bejegyzéssel és persze új ékszerekkel! Addig próbáld feldolgozni a kapott információkat :)


2015. augusztus 22., szombat

Áttört mintákkal díszített önvédelmi ékszer... // Orsi-style filigree...

Joggal kérdezheted a cím láttán, hogy már megint mit művel ez a lány? Hogyan jön össze a törékeny, áttört minta és egy brutális gyűrű? Megmutatom...amolyan "orsisan" :)

A neten nézelődtem ötvöstechnikák után, amikor találtam egy videot az áttört mintakészítés technikájáról, érdemes megnézni ezt. Egyből eldöntöttem, hogy ezt kipróbálom, mert így videon annyira egyszerűnek tűnik minden :) Persze hamar rájöttem, hogy jó lesz nekem a sima rácsos "minta" is :D Valahogy így:

If you know me and my works already you could already be suspicious while reading the title of this post..."what the hell is this girl doing again?" :) I will show you...

Some weeks ago I was surfing on the net for ancient jewelry-making techniques, when I found a video about an old silversmith. I was amazed about this 10-minute long film for some reason: you know that I like traveling and one of my dream-destination is South-America (yes, I know it is big and dangerous (???) and I cannot generalize and blabla...) ..watching a silversmith in Paraguay working with an ancient jewelry technique...this is very much a scene I can imagine myself in :) So I decided to give a try...and 2 minutes later I decided that I will go for a kind of grid like pattern (hahh, virtually everything seems to be easier than in reality...)  

Beigazítottam a "mintát"// setting the pattern

A metszéspontokhoz forrasztóanyagot tettem // preparation done for soldering

Aztán megküldtem egy kis meleggel :) // then I just gave it a little bit of heat 

Presze nem bírtam ki, hogy félidőben ne próbáljam fel a még igencsak elnagyolt kidolgozású gyűrűt (igen, előtte volt egy kis időm feldobni egy hennát :))
// Of course I couldn't stand trying on the half-made ring

Majd összeforrasztottam a gyűrű két részét // the most difficult part is the soldering of the two parts 


Persze tudom, az áttört minták finomak, légiesek és nőiesek...és én még ebből is képes voltam egy boxer méretű önvédelmi fegyvert kreálni...azt hiszem reménytelen az igyekezetem a finomabb formák iránt :D Viszont nagyon nagyon örülök, hogy kipróbálhattam egy új technikát...illetve kettőt, mert a két hajlított gyűrűfélből összehozott ékszert is szerettem volna egyszer elkészíteni. Lehet, hogy betörök a női design önvédelmi eszközök piacára? :D

Yes, I know, filigrees are usually ethereal, feminine jewelries...and still I was able to create a kind of modern and designed self-defense weapon (there could be some potential in this market for me...) :D I'm really falling over myself to create nice and small and noteless jewelries, but maybe I should give up and just make the ones I like: simple but remarkable pieces :) 








2015. augusztus 11., kedd

Én-idő / Me-time

A mai bejegyzés sokkal jobban a témához tartozik, mint első látásra gondolnád: tudod, hogy volt egy kis megtorpanás, nem olyan emberekkel dolgoztam együtt az ékszereken akikkel kellett volna, és a "civil" munkámban is új feladatot kaptam, ami ugyan nagyon izgalmas, de eltérő volta miatt több energiát vett ki belőlem. Egyszerűen azt éreztem, hogy vissza kell térnem a rendes kerékvágásba, és igazán kikapcsolni...úgyhogy úgy döntöttem töltök egy kis időt régi, nagyon hanyagolt szenvedélyemmel, a távol-keleti konyhával.

Most nem vágytam az indiai ételek nagyon karakretes ízvilágára, sem a thai konyha roppanós és üde csípős ízeire, harmóniát akartam, lágyan egymásba simuló ízeket...hamar körvonalazódott a megoldás: soto ayam...kevésbé menő nevén indonéz húsleves 'oszt jónapot! :-)

If you think that this is totally an off-topic you are not really right. I mentioned some weeks ago that I lost my passion, I met and worked with people who did not share my dream, plus I have some new challenges in my job from which I can learn a lot but also need some extra energy to be always focused and on the top. So in nutshell: I just needed to be back on track. How I usually do that? I just have a day-off with myself :) This time I decided that I will spend some time with one of my favorite "lovers": the far-east cuisine 

This time I was not keen on having a date with the robust and characteristic flavors of Hindu cuisine neither the harsh and hot Thai meals. I just wanted to have harmony, simplicity and elegance at the same time... so I knew "who" to meet: soto ayam (not that fancy alternative: Indonesian chicken-stock :))

Már nagyon régen szerettem volna beugrani az Ázsia Ízei csodavilágába, úgyhogy a terveim jó apropót szolgáltattak. Mesélték, hogy hatalmas a választék, de nem gondoltam, hogy ez a bolt maga a mennyország!

I planned for a while to have a visit in "Asian Flavors" exotic grocery store, so I just dropped in and tried to recover from my shock...   I-loooove-this-place! It's heaven on earth!


A hidegzuhany akkor ért amikor megláttam, hogy a hűtőben csak egy-két szár csoffadt lemongrass árválkodik (bocsánat, de nem találok rá megfelelő magyar szót, mert nem citromfű, hanem egy sásféle, mely Távol-Keleten honos, illetve Floridában is termesztik. A távol-keleti konyha egyik leggyakoribb hozzávalója...ha valaki hallott jó fordítást rá, mondja lszi), de az eladó srác nagyon kedves volt, és egy fagyasztott tom yum leveshez összeválogatott szettel megmentett. Mondjuk az az angol srác aki a hűtőpult előtt térdelt és "oh shit, oh shit....omg....shit" szavakat mantrázta miután kostatálta, hogy az ő levesében sem lesz este friss citromfű, ettől a megoldástól nem volt annyira elájulva (ezek után egy 10 perces lelkisegély szolgálat következett, miután telefonnal a kezében a pénztárhoz előretolakodva megkérdezte a tulajt, hogy biztos nincs-e valahol egy eldugott friss szál. A nemleges válasz után mondtam neki, hogy tudok egy helyet nyugodjon meg, lesz lemongrass nem kell félni.... És elirányítottam a Culinarisba...az élet nagy problémái, ugye...:-))

I was cruising around in perfect happiness hovering from different kinds of chillies to tasty masalas and attractive exotic fruits, and suddenly a scream woke me up: "oh no, omg, nooooo ...shit, shit, shit, no lemongrass...." An expat knelt in front of the fridge realizing that there were only two pieces of juiceless lemongrass left. I also needed two pieces of lemongrass so asked the shop-assistant whether there is any solution. He was kind enough to offer me the frozen tom yum kit, which contained basically all the ingredients I needed. I also informed the guy that this could help him, but he was totally shocked...
Finaly I spent 15 minutes on trying to convince him that the Earth didn't stop moving and I also had a plan B, so offered him to visit Culinaris where he can buy some fresh lemongrass. I'm sure he ended up in having a perfect dinner, serving perfect tom yum soup :)  


 

Máris jön a recept, de előrebocsájtom: a soto ayam melós, nagyon melós. Kis tálak mindenütt, ebben ezt főzd, abban azt, de az íze kárpótol mindenért, valahogy így (látod milyen nagyon boldogan kanalazom? Mondjuk ha jól emlékszem ebben a helyi sör is segített :)) 

Before I share the recipe I have to warn you that while cooking soto ayam you will spend more time on preparation than cooking itself. But look at the picture: it's worth to spend time on having this fantastic soup on your table :)



A recept megtalálható itt, jöhetnek a képek, meg az élménybeszámolók ;-)
Én pedig ezzel a kis levessel visszatérek a normál kerékvágásba, és hamarosan jelentkezem a sokat emlegetett project leleplezésével :-)

The recipe can be found here, I'd be happy to read your experience and see your photos of your own soto ayam :) 
In the meantime I found my inner piece again and soon I will release all the info on my secret project soon :)

Ui: jah igen, ha a produktum kb így néz ki, akkor ügyes voltál! :) (jó ez nem az enyém...az internetről szedtem :D) 

PS:  if your dinner looks like this you are good enough to be the master of soto ayam (okay, this is not mine...downloaded it from the web :D) 






2015. augusztus 2., vasárnap

Új karácsonyfadíszekre lesz szükségem... // The project that killed my Xmas ornaments

Emlékeztek még a bútorgombokra? Mindenképpen szerettem volna írni róluk egy bejegyzést, mert jól példázzák, hogy néha egy kis őrültség kell, meg kísérletező kedv, semmi más... :-)

Éppen a nagy - még mindig - titkos project beindulásakor kaptam egy hívást a "titkos alkotócsapatunk" (igen, úgy tűnik itt minden titkos :)) egyik oszlopos tagjától, Erikától, hogy a most készülő bútora annyira vagány lesz, hogy nem is tudja elképzelni sima bútorgombokkal...van-e kedvem kipróbálni magam egy ilyen feladatban...
Persze ezer dolog volt ami miatt nemet kellett volna mondanom de ha valami jó lehetőséget látok egyszerűen képtelen vagyok kihagyni. Ha nem csinálom meg, akkor tuti nem tudok aludni, ezzel álmodok, kitalálok ezer tök jó verziót.
Így voltam a butorgombokkal is: mondtam Erának, hogy nem fog menni sajnos, de azért csak nem hagyott nyugodni a dolog, úgyhogy kipróbáltam gyorsan valamit.

Do you remember the furniture handlers I showed in May? I definitely wanted to write a post about them, as they are the result of a "thinking out of the box" session...sometimes it's worth to go a bit crazy :)

I was right in the middle of the - still - secret project when Erika (who is also member of our creative group) called me that she is having a new furniture project and wanted to ask me whether it is possible tio have - DASH - design buttons on her dresser.
I had thousands reason to say no but when I see an exciting possibility I simply go for it. Otherwise I just end up in dreaming about the solution, different variations, etc.
So I told Era that I do my best and give a try on my initial idea which came into my mind.

Tudtam, hogy a kicsi gombok helyett beton gömböket szeretnék, viszont hogy játékosság is legyen benne, jó lenne, ha itt-ott előbukkanna a réz is. Persze megint az öntőforma volt a kérdés, de - tanulva a gömb kollekciós gumikesztyűből - gyorsan elengedtem a fantáziámat, és előástam a 400ft-os műanyag karácsonyfadiszeket. Karácsony úgyis messze még, a kék szín meg nem a szívem csücske :)
Úgyhogy az ezt követő negyed órában miután feltörtem a gömböket, beledobáltam pár réz drótot, darabot, lapot, mindenfélét, és mokkáskanállal belekanalaztam a kikevert betont....mi sem természetesebb, nem? Aztán mehet bele a csavar (persze azóta Bálint már felvilágositott, hogy mondjuk nem ártott volna bútorcsavarokat beletennem, de milyen unalmas lenne, ha mindent elsőre tökéletesen csinálnék :)) és a legrosszabb rész ami a betonos dolgoknál elkerülhetetlen: megvárni a száradási időt. 

I knew that I want to have concrete buttons with a touch of shiny brass, so after 3 secounds of speculation I tried to find the plastic Xmas ornaments from the deepest shelf of the wardrobe. Then I cracked them and filled with some brass wire and concrete. In the end I just put the screwers in place and that's all (yes boys, since that I know that for furniture I have to use a totaly different screw, but never mind :))
  


Másnap "meghámoztam" a gömböket, és előtűnt nyers formájuk. Igy utólag nagyon magabiztosan írom,  hogy persze ezt még csiszolni kellett, de amikor megláttam a lenti végeredményt, azért gyorsan elrebegtem egy imát, hogy elő tudjam csalogatni a réz részleteket...

Next day I just "peeled" the ball-like buttons and when I saw the result I praid to be able to polish them so that the brass parts will appear.


De egy kis csiszolás után máris előtűnt amit látni szerettem volna.

Fortunately everything worked as I imagined at the beginning.


Gyorsan fel is raktam őket a komódra, hogy lássam hogyan mutatnak. Számomra megdöbbentő volt, hogy mennyire meg tudja változtatni a bútor karakterét egy apró kis részlet is.

I put them on my dresser just to see how they look like on a furniture. To be honest I was totaly surprised how a small detail can change the entire appearance of a furniture.


De most jöjjön inkább a beszámoló Erika tollából, hiszem a főszerep a bútoré :)
http://azasztalom.blogspot.hu/2015/05/valami-vad-valami-szines-valami-egeszen.html

As the real superstar is the furniture itself, just have a lok on Erika's post :)




Persze vannak még terveim a gombokkal, legyen az ruhára vagy bútorra, de szerintem látni fogtok még tőlem pár hozzá hasonlót
A betont pedig ismét és még mindig vagyon köszönöm Kingának Beton Budapest
:)

Of course I still have plans with buttons no matter they will appear on furniture or dresses, but I will show you some like the below one ... for the design concrete Kinga, thanks again Budapest Concrete Project
:)


2015. július 22., szerda

Hullámvasút // Roller-coaster

Tudod mit, kezdjük rögtön a közepén...tudom én, illene a "hello hogy vagy? Igen...itt is minden szuper" bevezetés, de ismertek... :-)
A helyzet röviden és tömören: alkotói válságom van (végülis így leírva tök menő :D)

"Hi, how are you? Ohh wow, great...yes me too doing fine"....come on, let's skip the usual phrases and get to the point: I'm totaly in the middle of a crisi creativa (well, sounds quite cool indeed :D)

Pár hónapja már dolgozom egy nagyobb projekten. Egy projekten amiről azt hittem, hogy menni fog, mint a karikacsapás, aztán kiderült, hogy ékszert készíteni "nagy tételben" nem is olyan könnyű. Mert nincs időd. Mert más nem ugyanazt érti az elvárható minőség alatt. Mert a határidőket lehetetlen betartatni, nincs teljesítmény, csak megválaszolatlan e-mailek és fel nem vett telefonok. És emiatt én is csúszok, én sem tudom tartani az igéretemet, és ezt mindennél jobban gyűlölöm. És most amikor itt ülök a majdnem kész darabok előtt (oké, még két kollekciót aranyoztatnom kell) és elkeszítettem pár fotót amiket meg szeretnék mutatni...szóval itt ülök, tölteném fel a képet, és nem érzek semmit. 


Some month ago I started a project which could be a milestone in my "career" as a jewelry-designer. I thought it will be easy peasy and had nothing in my plans like unreliable business partners, totaly different perception on high-quality product, unkept deadlines and unanswered calls. Due to this I cannot keep my promises and (even if it's beyond my control) it drives me crazy. Yes, maybe I was too naive, or too fortunate till now not to meet the worse scenario, and of course I know that I shouldn't be down about this....but still...I have the brand-new promo photo about the new collection in front of me, my finger on the publish button and in the meantime I do not feel anything...do not feel the "yesss, I did it"

Pedig olyan jó lenne, ha látnátok...biztosan tetszene! De egyszerűen most nem megy örömmel...lehet, hogy ebből az érzésből is születhetne egy ékszer...
Minden OK :-)

I know you would love it...maybe this feeling could serve as an inspiration for another jewelry...
I'm fine :-)

2015. május 8., péntek

Egy tökéletes hétvége margójára ... és egy kis andalúz irodalomtörténet

Elnézést kérek olvasóimtől, ez az egy bejegyzés nem Benneteket szólít meg, hanem annak a kis csapatnak a tagjait akikkel múlt hétvégén együtt töltöttem három napot, de szeretném Veletek is megosztani a gondolataimat. Nem fogok ömlengeni...remélem...

A férjem azt mondta mikor meséltünk Rólatok valamelyik barátunknak, hogy furcsa és jó is volt nézni ezt a kis csapatot, mint egy család. De sokszor - sajnos - a családtagok között "csak" a vér a kötelék, és Ő itt valami mást látott. Ezen sokat gondolkoztam aztán utána:

Nem kérdeztem Tőletek, honnan jöttetek. Keveset tudok a családotokról, az első szerelmetekről, gyermekeitekről, adatokról amik meghatároznak bennünket: hány évesek vagytok, mekkora lakásban laktok, mennyi szilvásgombócot tudtok letolni a nagyinál...
Nem tudom, hol voltatok nyaralni tavaly, hol házasodtatok, hányszor váltatok el (jó, Bettinél tudom :D). Fogalmam sincs róla, van-e amalgám tömésetek, hordtok-e kontaktlencsét, hogyan rántjátok be a főzeléket, vagy éppen tusolni szerettek-e vagy fürdeni. Nem kérdeztem meg mit dolgoztok, szeretitek-e a munkátokat vagy éppen csak pénzt kerestek vele, nem értekeztünk a politikai nézeteitekről vagy hogy hiszitek-e, hogy a globális felmelegedés létezik.
Ezt és sok mást mind nem tudom Rólatok. Gyakorlatilag idegenek vagyunk.

Azt viszont láttam, hogyan örültök egy régen várt találkozásnak, hogyan fogadjátok be egy idegen táj minden rezdülését. Láttam megvalósulni a gondolataitokat, álmotokat, vágyaitokat a papíron, tudom kinek milyen a színvilága, emlékszem az arcvonásaitokra amikor koncentráltok, vagy átadjátok figyelmeteket a munkának. Tudom önzetlenül segítetek, hogy elkészüljön egy mű (ugye a telefonos megvilágítású forrasztás :)), őszinte odafordulással beszélgettek a másikkal. Láttam a szemetek csillanását egy-egy kincs felbukkanásakor, és a teljes elmélyülést az ecsetvonásokat figyelve. Éreztem az őszinte figyelmet, és a szépre koncentrálást, és az odaadást a szenvedélyünk iránt...és szerintem ez is mind egyfajta kötelék.
Bizonyos szempontból tisztábban látlak Benneteket és Ti engem, mint bárki más.

Köszönöm Nektek!



Federico García Lorca egyik előadásának írott anyagát heti rendszerességgel olvasom újra, szeretném ezt megosztani veletek, mert témába vág. Hosszú. Nagyon hosszú, úgyhogy aki nem szeretné az ne olvasson tovább...

A "duende". Ezt az előadást, és  az utána következő Bölcsődalok címűt - néhány más előadással együtt, amelyeknek a szövege mindmáig nem került elő - García Lorca 1930-ban, az Egyesült Államokból hazatérőben, Habanában tartotta, majd később, 1934-ben Buenos Airesben is megismétele. 
A duende szótári jeletése: pajkos kobold, csintalan manó - Lorca tanulmánya azt igyekszik megmagyarázni, hogy mit jelent szótári jelentésén túl a duende a spanyol nyelvhasználatban. 

Hölgyeim és Uraim!

   Azóta, hogy 1918-ban a madridi diákrezidenciára kerültem, egészen 1928-ig amikor bölcsészeti és irodalmi tanulmányaim befejeztével eljöttem onnan, közel ezer előadást hallgattam végig pompás előadótermekben, ahová az elaggot spanyol arisztokrácia sereglett, hogy megszabaduljon a francia tengerpartokon magába szívott léhaságtól.
 
Levegőre és napra vágyódtam, de annyira untam magam, hogy a teremből kilépve úgy éreztem, mintha az unalom könnyű hamuja viszketésre ingerlő pirospaprika volna rajtam.
 
Nem. Én nem szeretném, ha e terembe beröppenne az unlaom szörnyű dongója, amely vékony álomszálra fűzi a fejeket, és a hallgatók szemébe aprócska gombostűhegyezeket szúr. Egyszerűen költői hangom skáláján, amelyen nem csillannak politúros fények, amelyből nem leselednek bürökmérgő veszélyek, sem báránybőrbe bújtatott éles pengéjű iróniák hadd látom, tudok-e egyszerű leckét adni nektek a megkínzott Spanyolország rejtett szelleméről.

Az, aki ott él a Júcar, Guadalete Sil, vagy a Pisuerga közt feszülő bikabőrön, gyakran hallja ezt a mondatot: "ebben sok a duende". Manuel Torres, az andalúz nép nagy művésze mondotta egyszer egy énekesnek: "Neked van hangod, te tudod a stílusokat, de soha nem lesz sikered, mert nincs benned duende"

Egész Andalúziában, Jaén szikláitól a cádizi csigákig szüntelenüla duendéről beszélnek és amikor öszönösen, hatásosan fölbukkan, azonnal rátapintanak. El Lebrijano, a csodálatos énekes, a Devla alkotója mondta egy alkalommal: "Azokon a napokon amikor duendével énekelek, nincs aki bírjon velem", az öreg cigány táncosnő, La Malena, egy nap amikor Brailovskitól egy Bach-részletet hallott, így kiálltott fel: "Olé! Ebben van duende!" De unatkozott Gluck, Brahms és Darius Milhaud hallatán. Manuel Torres - minden ismerősöm közt az ő vérében volt a legtöbb kultúra - egyszer, amikor maga Falla játszotta a Generalifei Nocturnót, ily nagyszerű szavakat szólott: "Mindenben, amiben fekete hangok vannak, van duende". Nincs ennél nagyobb igazság.

Ez a  fekete hang a titok. Gyökerei a fövenybe mélyednek amely mindannyiunknak ismerős, és mindannyiunknak ismeretlen, de rajta keresztül szívódik belénk mindaz, ami a művészet lényege. "Fekete hangok" mondta a spanyol nép fia és Goethével azonos gondolatot fejezett ki, aki a duendét - Paganiniről szólva - így határozta meg: "Titokzatos erő, amit mindenki érez, de egyetlen filozófus sem tud megmagyarázni"

Így hát a duende erő, nem pedig cselekvés. Harc és nem gondolkodás. Egyszer egy öreg gitárművésztől ezt hallottam: " a duende nem a torokban van, a duende belülről jön föl, a talpből." Nem képességről van hát szó, hanem valóságos élő stílusról, egyszóval vérről, valami nagyon öreg kultúráról és pillanatnyi alkotásról.

Ez a titokzatos erő végső soron a föld szellene. Ugyanaz a kobold, aki Nietzsche szívét perzselte. Ő külső formáiban kereste a koboldot a Rialto hídján, vagy Bizet zenéjében, de nem találta és nem is tudta, hogy a duende akit üldöz, a titokzatos görögökből a cádizi táncosnőkbe ugrott át, vagy Silverio siguiriyájának lenyakazott dionüzoszi sikoláyba.

Így hát nem szeretném, ha bárki is összekeverné a duendét a kétség teologikus démonával - azzal, akihez Luther, bacchikus indulatában, egy üveg tintát vágott Nürnbergben - vagy a pusztító és kiseszű katolikus ördöggel, aki kutyának álcázva lopakodik a kolostorokba, vagy pedig a beszélő majommal, akit Cervantes féltékenységről szóló bohózatában a komédiás sétáltat az andalúziaia erdők mélyén.

Nem. A duende, amelyről szólok, sötét és reszkető. Szokratész márványból és sóból faragott, ujjongó, vidám démonának leszármazottja, az a kobold, aki máltatlankodva karmolta végig a bölcset aznap, amikor Szokratéz felhajtotta a büröklevelet. Rokona Descartes zöldmanulányi, mélabús kis démonának, aki, amikor a nagy gondolkodó már torkig volt a körökkel és vonalakkal, a csatorna partjára űzte őt, hogy ott a részeg matrózok dalait hallgassa. Minden ember - ahogy Nietsche nevezné - minden művész csak a duendével folytatott harc árán képes feljebb lépni saját tökéletességéhez vezető lépcső fokain. Ezt a harcot nem az angyallal vívja, mint mondani szokás, de nem is a múzsájával. Ezt a fontos különbséget le kell szögezni, hogy a mű gyökeréhez érhessünk
 
Az angyal irányt mutat és ajándékoz mint Szent Mihály, óvatosságra int, mint Szent Gábor.
Az angyal vakítóan tündököl, de az ember feje felett repül, fölülről hullatja rá a malasztot, és az ember minden erőfesztíés nélkül valósítja meg a művet, vagy járja el a táncot, vívja ki a rokonszenvet.
 
A múzsa diktál és - olykor-olykor - súg. Viszonylag keveset tehet, mert már idejét múlta és oly fáradt (én magam csak kétszer láttam), hogy fél szívét márványból kellett kifaragnom. A múzsa szavára figyelő költők hangokat hallanak, de nem tudják, honnan. Ők a múzsa rabjai, az önt lelket bennük és néha uzsonnát ad nekik. A múzsa felébreszti az intellektust, oszlopos tájakat fest és babérkoszorúk hamis ízét idézi, ám az intellektus gyakran ellensége a költészetnek, mert túl sokat utánoz, kemény és szögletes trónra ülteti a költőt és elfelejteti vele, hogy bármely pillanatban megehetik a hangyák, vagy fejére eshet egy nagy arzén-rák. Ez ellen pedig mit sem tehetnek a monokliban vagy kis szalonok langyos, rózsaszín lakkozásban lakozó lankadt múzsák.
 
Az igazi harcot a duendével kell megvívni.
A duende felkutatásához nincs sem térkép, sem gyakorlat. Csak annyit tudunk, hogy perzseli a vért, mint egy üvegszilánkokból gyúrt kenőcs, hogy kimerít, elutasít minden édes és ismert geometriát, megtöri a stílusokat, ő az oka, ha Goya, a szürke színek és a legjobb angol festőket is túlszárnyaló ezüstök és rózsaszínek mestere, a térdével és az öklével mázol a vászonra szörnyű cipőmáz-feketéket.
 
Dél-Spanyolország nagy művészei, cigányok vagy flamencók, akár énekelnek, akár táncolnak, akár hangszeren játszanak, tudják, hogy semmiféle hevület nem lehetséges duende nélkül. Becsaphatják az emebereket és a duende hamis képzetét kelthetik bennük. Éppúgy ahogy napról napra önöket csapják be írók, festők vagy irodalmi divatkreátorok, akikben nincs duende. De elég, ha egy kicsit odafigyelünk és nem engedjük, hogy a közönyösség eluralkodjék rajtunk, máris felfedezzük a csalást, hogy durva műfogásaival együtt elhessegessük.
 
Egy alkalommal Pastora Perón, az andalúz énekesnő aki a Fésűs Lánynak is hívták, ez a komor hispán zseni, akinek képzelőereje csak Goyáéhoz vagy a toreádor Rafael el Gallóéhoz mérhető, egy cádizi kocsmában énekelt. Játszott árnyékból és olvadt ónból ötvözött, mohafedte hangjával, hajába fonta, megnedvesítette aranysárga manzanilla borban, vagy engedte, hogy sötét és távoli útvesztőkbe tűnjön. De semmi eredmény, hasztalan volt. Hallgatói némák maradtak.
 
Ott volt Ignacuo Espelata - gyönyörű férfi, akár a római teknős - akitől egyszer megkérdezték: "Hogy hogy nem dolgozol?" és ő egy Argantonióhoz méltó mosollyal így felelt: "Már hogy dolgoznék, hiszen cádizi vagyok!?" Ott volt Eloisa is, ez a forró vérű sevillai arisztokrata ringyó, annak a Saledad Vergasnak közvetlen leszármazottja, aki 1930-ban csak azért nem akart férjhez menni Rotschildhoz, mert annak vére nem olyan nemes, mint az övé. Ott voltak a Floridák is, akiket mészárosnak hisznek az emberek, pedig valójában évezredes főpapok, és még ma is Géryonnak áldoznak bikákat. Az egyik sarokban ott don Pablo Murube, a híres marhatenyésztő, krétai álarchoz hasonló arcával.
Pastora Pavón a legnagyobb csand közepette fejezte be énekét. Csak egy apró, gúnyolódó emberke, olyanféle csöpp kis táncos, aki hirtelen bújik elő a pálinkásüvegből, szólalt meg nagyon halkan. "Éljen Párizs!, mint egy ezt mondta: "Itt nem számít a képesség, sem a technika, sem a mesterségbeli tudás. Más kell ide."

Akkor a Fésűs Lány felugrott, mint egy őrült, szinte kétrét görnyedt, akár egy középkori siratóasszony, és egy kortyra felhajtott egy nagy pohár tűzerős cazallát. Aztán énekelt hang nélkül, lélegzet-technika nélkül, árnyalatok nélkül, felégetett torokkal de...duende volt benne.
Sikerült szétvernie az ének egész állványzatát, hogy utat nyisson egy dühöngő ás perzselő duendének, a homokkal terhes szelek barátjának, és a duende hatására a hallgatók csaknem ugyanazzal a ritmussal szaggaták meg a ruhájukat, mint ahogyan az antillai négerek tépik öltözéküket Szent Barbara képe előtt tolongva.

A Fésűs Lánynak fel kellett hasogatnia a hangját, mert tudta, hogy hozzáértők hallgatják, akik nem a formát, hanem a formák velejét kérik tőle, a tiszta zenét, amit a test csak azért vesz körül, hogy lebegni tudjon a levegőben. Képességeit és bizonyosságát kellett odadobnia, azaz el kellett űznie magától a múzsát, oltalom nélkül várva, hogy jöjjön a duende, és arra méltassa, hogy birokra keljen vele életre-halálra. Hogy énekelt! Hangja már nem játszott. Hangja már fájdalmához és őszinteségéhez méltó vérpatak volt és kinyílt, mint egy tízujjú kéz, mint amkinek a lábait odaszögezték, akár Juan de Juni Kisztusáét, és vad tengeri orkán süvöltött benne.

A duende érkezése az ismert régi formákhoz viszonyítva mindig valami gyökeres változást jelent, egészen új frisseség érzését kelti, szinte a nyíló rózsa csodáját, s így csaknem vallásos, eksztatikus lelkesedés forrása.
Az egész arab zenében, táncban, énekben vagy elégiában erőteljes "Alah, Allah!" ("Isten, Isten") felkiáltásokkal üdvözlik a duende érkezését, és ez annyira hasonlít a bikaviadalok "Olé!" kiáltásához, hogy ki tudja, talán azonos is vele. Egész Dél-Spanyolország dalaiban őszinte "Éljen az Isten!" felkiáltások követik a duende megjelenését. Ez a kiáltás mély, emberi és gyengéd. Így közelednek az andalúzok az instenhez, az öt érzéken keresztül, a duende közvetítésével. Ő mozgatja a táncosnők hangjtá és testét, az ő segítségével törnek ki - valóságosan és költőien - e világból.
 
Ha ez a kitörés sikerül hatását, természetesen mindenki érzi. Érzi az avatott, látva miként győzedelmeskedik a stílus a gyarló anyagon, és érzi az avatatlan abban a valamiben, amit kifejezni ugyan nem tud, de ami mégis a legmélyebb megrendülést váltja ki belőle. Néhány évvel ezelőtt egy Jérez de la Fronterában tartott táncversenyen az első díjat egy nyolcvanéves öregasszony vitte el, gyönyörű nők és vízsugár derekú leányok előtt, csupán azzal, hogy felemelte karját, felvetette fejét, és toppantott egyet a deszkán. De a múzsák és angyalok ott megjelent gyülekezetében, a forma és a mosolyok szépsége közepette, győznie kellett és győzött is ez a haldokló duende,  amely már a földön vonszolta végig rozsdás késekből vert szárnyait.

A dende minden művészetben megjelehet, de legnagyobb tere a zenében, a táncban és a szavalásban nyílik, mert ezeknek élő testre van szükségük, hogy tolmácsolják őket. Ezek a szüntelenül születő és elhaló formák, s körvonalaik a valóságos jelenből emelkednek ki.
A zeneszerző duendéje igen gyakran átlényegül az előadóba, és az is előfordul, hogyha a zeneszerzőben vagy a költőben nincs dudende, furcsa módon, az előadóművész alkot olyan csodát amely látszólag az eredeti formában jelentkezik. Ez történt egy Santa Maria kikötőjébe való széplány esetében, magam láttam őt: az Oi Mari! című brzalmas olasz kuplét énekelte és táncolta, de olyan ritmussal, olyan szünetekkel és megrendülésekkel, hogy az elcsépelt olasz slágerből égnek meredő kemény aranykígyót varázsolt.

Természetesen minden művészetnek megvan a maga sajátos stílusú és alakú duendéje, de mindenek a gyökere összeér azon a pontn, ahonnan Maniel Torres fekete hangjai törnek fel. Mert ott rejlik az ellenőrizhetetlen végső anyag, a közös talaj, a hasábfa, a hang, a posztó és a szó remegése.

Hölgyeim és Uraim!

Felvontam három ívet, és ügyetlen kézzel alájuk helyeztem a múzsát, az angyalt és a duendét.
A múzsa nygodt. Tunikáját apró ráncok redőzik, szeme akár Pomjéjiből felénk tekintő teheneké is lehet, orra akár négyszögletes is, mint ahogy nagy barátja, Picasso festette le.
Az angyal Antonell de Messina haját lebegtetheti, Lippi tunikáját, Massolino vagy Rousseau hegedűjét.

De a duende...hol vana duende?

Az üres ív alatt és a holtak feje felett hevesen, gondolkodó szél fúj át. Új tájakat és ismeretlen hangsúlyokat keres, illata, akár a kisgyermek nyáláé. Megtiport fű és meduzafátyol szaga árad belőle. Ez a szél a pillanatnyi művészeti alkotás mindenkori keresztelőjének hirnöke.

 


2015. április 17., péntek

Örökbeadás és maffiamódszerek tanulmányozása (avagy öntsünk betont) // Adopting and concrete casting

Adtál már örökbe szerszámot? Még nem?
Akkor itt az ideje, hogy meglátogasd a "betonos" csajokat akik a Beton Project keretein belül frankó dolgokat hoznak létre, például ezt a betonból készült mozgó "párnás" padot vagy szuper köztéri bringatárolót

Have you ever adopted some tools? If not it's time to visit the girls running Concrete Project and creating such cool design furniture like the below one.



Szóval pár hete fogtam magam, vettem pár kilo gipszet, fóliát, ecsetet és elindultam a Műegyetem felé ahol a Mettup Lab-ben betonozhattam kicsit cserébe az örökbeadott eszközökért :) Mondjuk vicces volt betenni a lábamat az egyik legnagyobb egyetemi körzetbe, kacarásztam is volna útközben ha nem éppen modern Mary Poppinsként egyik kezemben egy üveg nitrohigítóval hadonászva küzdök az elemekkel (50km/órás szél és kitartóan, nagy cseppekben hulló eső). Így viszont nem kacarásztam, csak odaérve konstatáltam, hogy a bolond áprilisi időjárásnak köszönhetően egyedül voltam Kingával és Adrival. De legalább maradt idő egy kis beszélgetésre, műhelytitkok ellesésére és persze egy hadseregnyi csikóhal, puzzle, csillag és eperke kiöntésére :)

So some weeks ago I bought a kilo of gypsum, brush, foil and decided to visit the girls at Mettup Lab. As the lab is located in the heart of the Technical University of Budapest I was a bit embarrassed (however if I think it through there are of course students at my age). But still I could not really concentrate on my feelings as I had to concentrate on reaching my destination without being 100% wet due to the heavy thunderstorm...grabbing the tools and a bottle of attenuant in one of my hands and an umbrella in the other as a modern Mary Poppins. Thanks to the foolish April weather it was only me and the hosts at this workshop so we had a lot of time to chat and I could make a lot of experiment.




Persze nem fértem a bőrömbe, úgyhogy gyorsan lenyisszantottam a kabátgombomat és kiöntöttem azt  is! Mert jó kis ötletek vannak ám a fejemben a beton használatával kapcsolatban! Tudom sokan nem rajonganak érte, olyan befejezetlennek látják, olyan snassznak, de szerintem megfelelő formával, anyagokkal kombinálva nagyon izgalmas és különleges dolgok szülehetnek betonból...jó mondjuk a lenti csikóhal nem hiszem hogy helyet kapna a MET-ben (max az időszakos kiállításban :D)

Of course I had to listen to my crazy inner voice and tried to cast one of my buttons. However most of the people are not really big fun of concrete I like this material and it's exciting to see how it cooperates with other shapes, materials.




                                                            Ő nem lett az áldozatom


Persze a betont hagyni kell szépen megkötni (hajjaj, milyen szép is volt amikor az aknafedő melletti friss betonozáson végigszambázott az éppen aktuális háziállat...lehetőleg kutya-macska-japán tyúk sorrendben) úgyhogy fájó szívvel ugyan, de ott kellett hagynom a komoly művészeti értékkel bíró alkotásaimat egy időre.
Egy rövid egyeztetés Kingával és csütörtökön el is tudtam ugrani a kész remekművekért, amiket egy kicsit noszogatni kellett, hogy kibújjanak a "bőrükből"

The only feature of concrete which I didn't like is that it takes time to become hard, so I had to leave my masterpieces there and schedule a second meeting with Kinga.  



Végül a kis csikóhal ma elfoglalta helyét az iróasztalomon (így szerencsére a kollégáim előtt is bizonyítást nyert a cáfolatom a betonozós másodállásommal kapcsolatban)

Finally my seahorse found his place on my desk in the office (so I could also prove to my colleagues that I'm not a mason in my free-time)



                                          Ééés a beton gomb is megjelent a kabátomon

                                               


Ráadásul ez még csak a jéghegy csúcsa, mert mint mondtam, komoly terveim vannak ezzel az anyaggal, remélem hamarosan mutathatom hogyan andalognak a fémmel kéz a kézben ... le fog esni az állad, igérem! :) 

And this is only the top of the iceberg as I have big plans combining this material with copper...hopefully I can show you some jewelry soon ... I promise you will love it! :)   

2015. február 15., vasárnap

Káosz Valenti napon & a B terv // Chaos on Valentine's day & plan B

I don't like Valentine's day, however I'm not against any "imported" holidays...I just simply avoid those things about which too many people going crazy. So I decided to have a creative Saturday afternoon and finish the square shaped ring that was still waiting for its final version.

Nem szeretem a Valentin napot, pedig semmi bajom az amcsikkal...egyszerűen csak elemi ellenállás van bennem sok dolog iránt amit a tömeg imád. Szóval gondoltam kihasználom a szabad szombat délutánt, és kezdek valamit azzal a négyszögletes gyűrűalappal amit már korábban elkészítettem de várt a végkifejletre. 

I already had the plan for a while, but never thought that it took 6 hours to get it done. I really don't want to go into details, so briefly: everything was fine til I started to folder the last "berry" onto the ring (with left hand of course) but I was too impatient so the whole ring had fallen apart. Then I accidentaly dropped the glowing "berry" on the carpet so I almost managed to set the house on fire. Here came a nervous breakdown spiced with a 10-minutes hissy (!) (during which I realized that Ashton Kuther was kissing really lame ...of course not me, but his partner in the film, Valentine's day), but finally I could finish the ring. 

Az ötlet már régen megvolt, csak azt nem képzeltem, hogy a kivitelezés úgy netto 5-6 órácskát vesz majd igénybe. Nem ragoznám, csak címszavakban: minden ment mint a karikacsapás, aztán kis szenvedés és balkezes forrasztás után fent volt a második "bogyó" is, majd a befejezés előtt túl türelmetlen voltam, és mindent elrontottam egy kelleténél melegebbre állított lánggal (tehát elengedett az eddigi forrasztás az előző részeknél is), ezek után a negyedszeri próbálkozásnál elejtettem a kb 1000 fokon izzó lencsét, ami a szőnyegen landolt kis híjján felgyújtva a lakást. Következett egy kis tombolás majd bömbölés (!) (közben Ashton Kutcher épp bénán csókolt..na nem engem csak a Valentin nap című filmben az éppen ügyeletes főhősnőt), de aztán maradék józan eszemet összeszedve és türelmesen, figyelve az anyag jelzéseire sikerült az összes részt a helyére rögzítenem...végülis pont mint egy párkapcsolatban :D

I was not sure whether I need to put one more "leaf" on the ring (which symbolizes my yearning for spring)

Abban viszont nem voltam biztos, hogy tuningoljan-e még a gyűrűt - ami amúgy a tavasz-várásomat hivatott tükrözni - még egy "levéllel" (bogyóval, csónakkal, szilvamaggal, kinek hogy tetszik)  


This version seemed to be too much...

Valahogy ez már kicsit soknak tűnt... 


So after consulting with my friend I decided to stay at the original version:

Úgyhogy - ösztöneimre hallgatva, és egy gyors konzultáció után - maradt az eredeti verzió:




It didn't take a second to decide what the big plum-stone will be. I really believe that everything is at poise: the extra time I spent on the first ring had been "credited" this time. So this is how I created a new favorite only in 60 minutes :-)

Őszintén szólva egy pillanatig nem tanakodtam mi legyen a nagy "szilvamag"ból. Vannak napok amikor minden gyorsan és egyszerűen megy. Abban pedig hiszek, hogy amit a sors egyik kezével elvesz, azt másikkal visszaadja. Ennek köszönhetően gyűrűhajlításostul, forrasztásostul kész voltam egy óra alatt (pedig ez az elhelyezés sem igérkezett egy fáklyás menetnek...) Így lett a B tervből egy új kedvenc :)




2015. január 21., szerda

Vasárnap? AntikPlacc! // Sunday? It's AntikPlacc-time!

If all my thoughts come true so quickly, I will have a really productive and successful year!

Let's go back to the end of November when I first visited AntikPlacc (antique- and design market) and had been whirled by its unique spirit, friendly exhibitors and tempting wares.  While cruising around I wished if only I could stand at the “other side of the table”…and tadaaam: Friday morning I received a short call from our friend who runs Nem Mind Lom (www.nemmindlom.blogspot.hu) and 20 mins later I already agreed with Flóra that I will be on the Placc (thank to you again! :)) I prepared some “eggs” (okay, this nickname already stuck on the sphere collection) so that everyone could create their own – DASH – jewelry on the spot.


How it felt to be on the Placc as an exhibitor? It was extremly inspiring!  I’m happy that I met such fantastic designers and curious visitors. I had super “neighborhood” (thanks Gabi again :)), and also the organization was proficient!



Szögezzük le az elején: minden kívánságom így teljesüljön ebben az évben!

Első AntikPlacc-os élményem november végén volt, akkor látogatóként csak ámultam mi mindent jelent a Placc: szuper hangulat, kedves kiállítók és csábító portékák. Belém is bújt a kisördög, hogy mennyire szuper lenne egyszer az asztal túloldalán állni...és lám: pénteken Nem Mind Lom-os barátunk (www.nemmindlom.blogspot.hu) egy gyors telefonhívás alkalmával közölte, hogy ő ugyan nem tud most menni de engem ajánlott Flórának, a szervezőnek, akivel fél óra múlva sikerült is megbeszélni a részleteket (ezúton is mindkettőtöknek köszönöm :)) Gondoltam legyen egy kis DYI érzés: elkészítettem pár "tojást" (ez a név már végleg ráragadt a gömb kollekcióra), hogy mindenki fűzhessen magának egy saját - DASH - ékszert.

Hogy milyen volt ott lenni kiállítóként? Nagyon-nagyon inspiráló! Örülök annak, hogy fantasztikus alkotókkal találkoztam, hogy szuper volt a "szomszédság" (Gabi, ismét köszönöm :)), érdeklődő a közönség, és profi a szervezés.


The first visitors who were open enough to create their own jewelry...
Az első bátor jelenkezők...

Flóra appeared many times as a tornado "ohhh, I want one...I'll be back soon" :)
Flóra többször is felbukkant egy-egy "jajj, jövök, akarok egy ilyet én is....csak most... jövök kicsit később..." kiáltás kíséretében :)
Anna and Gabi with their jewelry (Gabi had been inspired to create an sphere ring, so I'm really looking forward to seeing it!)
Anna és Gabi is alkalmi modelljeim lettek (Gabi ihletet is kapott egy gömbös gyűrűhöz, amiről nagyon várom a képet!)

And I also appeared on a photo (one is more than enough) 
Kokóékhoz pedig én is beálltam egy kép erejéig 

It goes without saying that I will be on the Placc! As a visitor, for sure, and hope that sometimes also "at the other side of the table" too.
Nem kérdés, hogy leszek még a Placcon! Vásárlóként biztosan, és remélem az "asztal másik oldalán" is.

2015. január 3., szombat

My first jewelry which has a title / Az első címmel rendelkező ékszerem

I do not know exactly from where my ideas are coming, the crystal-clear picture just appears in my thoughts, so my "only" task is to give rise to it. ("Everything you can imagine is real" - Pablo Picasso...he is right indeed!) 

I'm usually quite surprised that we do not know the exact details of harmony (no, don't worry, no lifestyle advices are coming): what is the scale we find perfect? How a dynamic movement can be shown in a static work (no matter it is a jewelry, a painting or a sculpture), how do you create something which seems to be accidental? 

You don't exactly know what I'm talking about? Let's make an experiment: take a sheet of paper and a pencil and draw 12 dots which location seems to be accidental...
...it's not that easy, is it? :)

Aboves are only about the move of the small "combs" on the jewelry. They were not part of the original plan (where I dreamt of a grey concrete plate with a small blue square) but plans have a unique feature: sometimes they are changing! But the title was very clear from the first moment: Window of freedom



Nem tudom, honnan jönnek at ötletek, vagy a formák. Egyszer csak ott van a kész kép a gondolataimban. És amikor tisztán látom, akkor "már csak" el kell készíteni. ("Minden amit el tudsz képzelni, az valóság" - Pablo Picasso....milyen igaza van!)

Mindig meglep, hogy mennyire nem ismerjük a harmónia receptjét (nem, ne aggódj, nem életvezetési tanácsok következnek): pontosan milyen arányokat találunk szépnek és miért? Hogyan képződik le egy dinamikus mozgás egy statikus alkotáson (legyen az ékszer, festmény, vagy szobor), hogyan alkotsz valamit, ami véletlenszerűnek tűnik?

Nem egészen érted miről van szó? Kísérletezzünk egy kicsit: fogj egy papírlapot és egy caruzát, majd rajzolj a papírra 12 darab pontot melyek véletlenszerűen helyezkednek el egymástól...
... ugye nem is olyan egyszerű? :)

Mindez csak az ékszeren látható kis "lapok" mozgásáról jutott eszembe. Őket az elején nem is akartam, nem így képzeltem el. Egy szürke betonlapot képzeltem el egy kék kis négyzettel, de mint oly' sokszor, most is változott a terv. Mert a tervek már csak ilyenek! A cím viszont egészen világos volt már az első pillanatban: Ablak a szabadságra





Oh yes, the picture on Facebook: only proves that there is no need to have special equipments to create something interesting, sometimes it is enough to have a comb :D

Jah igen,  a Facebook oldalamon közzétett képről: nem kellenek spaciális eszközök ahhoz, hogy valami érdekeset alkoss, néha elég egy fésű is :D


2015. január 2., péntek

The exception which proves the rule // A kivétel ami erősíti a szabályt

I was really keen on  creating this pedant as the concept was quite clear from the very beginning: domed backboard, filigree in the front and a raw diamond inside. 

I do believe that perfection is not equal to beauty. A gem looking like a pebble is still a gem. And it is still inside even if it shines through the bars only for seconds. It is quite like us, isn't it?

This pedant was my Christmas gift to my Mom. I decided not to make any jewelries as gift, so she was the only good reason to put away my determination. 


Ezt a medált már nagyon régóta el szerettem volna készíteni, mert a koncepció már hónapokkal ezelőtt megszületett: domborított hátlap, áttört előlap és egy nyers gyémánt belül. 

Hiszek abban, hogy nem mindig a tökéletes a legszebb. Egy kavicsnak látszó drágakő is drágakő. És akkor is ott van, ha csak pillanatokra látjuk felsejleni a "rácsok" mögött. Hiszen mindannyian így vagyunk ezzel, nem igaz? 

A medál végül anyukámé lett. Mivel megfogadtam, hogy nem készítek ajándékba ékszert, így ő volt az egyetlen nyomós "indok" akinek mégis...









Funny, but after releasing the following photo on my Facebook page I received the phone number of at least 6 manicurists within 3 seconds :)

Az ékszerkészítés margójára: ennek a képnek köszönhetően kaptam meg kb 3másodpercen belül 6 manikűrös telefonszámát :)